|
Toreo 50. a latinos szerető
Mikor az ember először életében szerelembe esik, hevesen ver a szíve, összevissza beszél és megígér fűt-fát. Nos, ugyanilyen érzések törnek rá az ifjú titán motorosra, amikor 13-14 évesen a segédmotor és az állati erővel vont lassú jármű hajtási engedélyének megszerzése után, megkapja az első 50 cm3-s motorbiciklijét. Velem legalábbis ez történt. Majd elájultam az izgalomtól, mikor elmentünk a motorkereskedésbe és átvettük az első igazi saját motoromat! Akkor ott én voltam a legboldogabb ember a Nagy Kék Bolygónkon.
Tesztünk alanya a Rieju motorgyár Toreo 50-e is ugyanilyen első szerelem, a 14-18 éves motorosok első nagy álma lehet, különösen a nagyon baráti 200 E Ft alatti vételárával. A Toreo 50 egy újabb evolúciós vonalat képvisel a négyüteműek családjában. A motoron első látásra nincs semmi rendkívüli, a szokásos kismotor technikai csomagot kapjuk, ha leszámítjuk az egymás fölött lévő, de már lencsés első fényforrását, ami egy nagyobb példányon, a Ducatin is hasonló stílusban virít.
A külső designnal is elég ötletesen bántak a divattervezők, bár én a három színben kapható modellek mellé egy igazán vad fiatalosat és egy olyan "csajosat" is tettem volna a palettára, az egyre bővülő fiatalhölgy motor rajongóknak. Az evés próbája a puding, szokták mondani, így nekem is beüzemeltek egy ilyen gépsárkányt a miskolci Angyal Motorkereskedésben és Lillafürednek vettem az irányt.
A motor még nagyon új volt, így lassan kezdtem a bejáratását. Itt kell megjegyeznem, hogy ahány motoros, annyi "tuti" megoldás létezik a bejáratás nagy misztikus templomának rejtélyéről, ami eldönti a motorunk hosszú távú vagy rövid távú sorsát. Egy biztos, először ne hajtsuk végsebességen órákon keresztül, 30 C-os kánikulában. Javasolt ilyen kis motoroknál, hogy legalább az első 100-200 km-n max. 40 km/h végsebességig terheljük az erőforrást, több kisebb pihenőt beiktatva, ezáltal szépen összekopik dugó-henger-csapágy, így biztosabb, hogy hosszú távú társra találtunk a gépezetben és nem hajtjuk szét azt a szegény kis főtengelyen lógó dugócskát. Olyan ez, mint a hosszú házasság titka, kérdezzétek meg nyugodtan otthon a Fatert! ;o)
Nos, az első benyomásaim, immár a nyeregben, menet közben, hogy nagyon el vagyok szokva a robogózástól, pedig több évet lenyomtam csajozva-vigyorogva én is ilyen kis machinákon. Viszont 80 kg-mal és 180 cm feletti magasságommal is kényelmesen elférek, és háromfajta üléspozíciót is fel tudtam venni. Egyet előrevetett lábakkal, olyan chopperes cruisingolósat, a szokásos közép-lábtartásost, ami egyenes felsőtestet eredményez, ami egy kicsit manager-apukás és egy csibészesen hátratett lábasat, ami egy kicsit speedes combhajlítást eredményez, de a menő srácok így robogóznak a Cityben.

Ahogy mentem föl a tóhoz, a vehemensebb emelkedőkön nagyon éreztem, hogy csak 3,6 LE a motor teljesítménye, de így van ezzel minden kisköbcentis robogó, ezért is citybike-ok ezek a félszerzetek. A motor csőváza jól teszi a dolgát, elég merev ahhoz, hogy stabilan kormányozz a még oly katasztrofálisan huplis városi utakon is, mint amivel mi büszkélkedhetünk. (Buszmegállóknál nagyon vigyázzatok!) A lengéscsillapítók és a 12"-os kerekek is teljesen elviselhetőek, bár én már nagykerék párti vagyok. A robogók fékére általában mindenki panaszkodik. Erre én is különösen készültem és ennél a típusnál sem találtam űrtechnikát, de egy ujjal állóra tudtam fékezni 50 km/h-nál mind az első, mind a hátsó kereket, így erre 5, azaz a maximális 5 pontot adnám. Persze spéci fékbetétekkel és a tenyér edzésével, egy tömör gumikarikával (versenyzők is használják ezt) szerintem minden baj orvosolható. Lilláról visszafelé, lefelé menetben 3 robogóst is megfogtam, mindet féktávon (mondom, hogy jó a fék!). A motor nem egy táltos paripa, de 50 cm3-től ne is várjunk nagy csodát, mindenképpen jobb, kényelmesebb mint a BKV és olcsóbb, tavasztól-őszig pedig praktikusabb mint az autó. Én egyedül a kipufogóval nem voltam kibékülve, de egyetlen kis- és nagymotor gyárilag szerelt kipufogórendszerével sem estem még szerelembe. Nekem úgy tetszik, ha egy motor hangos, ezért ezt az elemet én vagy lecserélném egy gyári tuning-settre vagy a haverokkal műtenénk rá egy hangosabb dobot vagy rendszert.
A motor összességében nagyon jó városi vagány, alkalmas első motornak, suliba, dolgozni járni, vagy vidéki kisvárosokban csavarogni vagy csak a kiválasztott babához átugrani, vagy egy kávéház teraszáig a haverokhoz elgurulni ugyanúgy, mint a mediterrán, tengerparti országok fiatal vagy fiatalos nagyközönsége teszi!
Technikai adatok: |
|
| Súly: |
84 kg |
Motor: |
50 cm3; 4 ütemű 1 hengeres (kényszerlevegő hűtéssel) |
Teljesítmény: |
3,6 LE/5500 min |
Max. forgatónyomaték: |
3,5 Nm/7000 min |
Sebességváltó: |
automata (CVT) |
Fékrendszer (elöl/hátul): |
tárcsa/dob |
Gumi méret (elöl és hátul): |
120/70-12 |
Ülésmagasság: |
790 mm |
Fogyasztás (teszten): |
kb. 2-2,5 l/100 km |
|